57% Ironman

2010.08.18. 18:54

Rögtön megmagyarázom. Mármint a címet. Mivel én idén (még) váltóban követtem el az Ironmant, ezért kiszámoltam, hogy mivel a biciklizés kivételével, ahol én 105 km-t vállaltam, feleztük a távot Balázs barátommal, ezért én egy kicsivel többet mentem, mint egy féltáv, egész pontosan az össztáv 57%-át.

Szóval akkor rátérek a hazai triatlon élet talán legnagyobb eseményének (idén azért a budapesti triatlon VB valamivel nagyobb eseménynek számít szerintem) szubjektív beszámolójára, azaz elmesélem, nekem milyen volt belülről a nagyatádi Ironman verseny.

Mivel az utolsó pillanatban derült ki, hogy mégiscsak indulok váltóban, egész pontosan az "Egyéb váltó" kategórián belül az "Ironman párban" formációban, ezért kissé késve kezdtünk el szállást keresni. "Természetesen" Nagyatádon, és Gyékényesen nem volt már szállás, de szerencsénkre Kaszón sikerült végül szállást foglalnia Vikinek a Vadászház fogadóban. A helyszín számomra ismerős volt, hiszen tavasszal itt került megrendezésre a Duatlon OB, ráadásul Kaszó nagyjából félúton van Gyékényes (az úszás helyszíne) és Nagyatád (versenyközpont) között.

Különféle itt nem részletezett ok következtében csak péntek késő délután tudtunk elindulni, ezért körülbelül este 9-re érkeztünk meg Kaszóra, kicsit horrorfilm-szerű körülmények között, ugyanis az út vége felé hatalmas vihar szakadt ránk, özönvízszerű esővel, villámlással, ami többször is áramszünetet okozott a hotelben, elment az internet, televízió, minden. No de nem is ezért jöttünk ide, hanem a verseny miatt! Úgy volt, hogy esetleg összefutunk még a spanokkal, de Gabiék Gyékényesen laktak, Baliék pedig Nagyatádon, és a viharos időben semmi kedve nem volt egyikünknek sem 30 km-t autózni este már. Megbeszéltük, hogy reggel találkozunk a tónál, úgyhogy megvacsoráztunk, és a folyadék feltöltés okán még legurítottam egy sört, aztán nyugovóra tértünk. Persze jól aludni nem sikerült, de ezt már megszoktam, hogy a nagy versenyek előtt nem sikerül jól aludni.

Az óra hajnali 4:30-kor kíméletlenül csöngött. Meglepetésemre viszonylag frissen ébredtem, Viki egy finom teával várt. Megreggeliztünk, és fél 6 körül elindultunk Gyékényesre. A szervezők hajnali nagy dugókkal ijesztgettek, de valahogy ebből nem valósult meg semmi, sok ment a tó irányába, de dugó az nem volt. 6 órára érkeztünk meg az úszás helyszínére, ahova Gabi és Balázs már korábban megérkeztek, hiszen mindkettőnek be kellett depóznia a kerékpárját. Gabi egyéniben kívánta teljesíteni a távot, Balázs pedig az első kerékpározó szerepét vállalta magára a váltónkban. Mivel az előző esti vihar lehűtötte a levegőt 16 fok Celsiusra, a tó hőmérséklete viszont maradt 26 fok körül, ezért a tó felszínén gomolygó köd ül, kicsit félelmetes, arról nem beszélve, hogy semmilyen bója nem látszik, a kajakos kísérők is alig. Már csak kevés idő van hátra 7 óráig, a tisztelendő atya derékig a vízben állva megáldja a versenyzőket. Aztán Final countdown a hangszórókból, mindenki libabőrözik, majd pontban 7-kor eldörren az ágyú és az egyéni indulók nekiszaladnak a tónak, majd kisvártatva eltűnnek az áthatolhatatlan ködben.

Aztán jönnek a váltók első emberei, igen szép számban, közel 120-an. 7:20, Balázs is elrajtol, és aztán eltűnik ő is a ködben. Mivel hozzám hasonlóan neki sem erőssége az úszás, ezért negyven-egynéhány perc múlva számítok rá. Közben jönnek az egyéni indulók legjobb úszói, Karcsi 34 perc körül, Zoli kicsivel később. Gabi is partot ér az első kör után 45 perc körül. Közben hallani, hogy néhányan eltévedtek a ködben kissé. Bali jön is 44 perc körül, én némi bemelegítés után már a váltó területen várom a parton, gyors chip- és sapka csere, és belevetem magam beleevickélek a vízbe. A víz kellemesen meleg, és tükörsima, ideálisnak tűnik az úszáshoz. Gyorsban kezdem el, de észreveszem, hogy cikk-cakkban haladok, ezért inkább átváltok mellúszásra, minek nagyképűsködöm, mikor nem is tudok normálisan gyorsban úszni...

Meglepetésemre jól esik az úszás, hagyom el folyamatosan az embereket magam mellett, majd egy idő után ráeszméltem, hogy majdnem tök egyedül vagyok a ködben. Szerencsére nem messze magam előtt meglátok egy versenyzőt, aki ugyan gyorsban úszik, de nem túl gyorsan. Kicsit rákapcsolok, hogy utolérjem, majd mikor ez sikerül, megpróbálok ráragadni, szemmel láthatólag ő tudja, merre kell úszni, mert nagyon határozottan halad. Néha a bóját is látom, egyszer rossz felé úszom, de még idejében észrevettem, és korrigálom.

Érzem, hogy magamhoz képest viszonylag jó az időm, elég jól haladok, és nem érzem fáradtnak magam, egy hosszabb néptelen rész után megint utolérek jó néhány versenyzőt, és haladok el mellettük. Néhányszor meg kell törölnöm a szemüvegemet, mert a köddel együtt a bepárásodás gyakorlatilag vakká tesz, de már a köd is oszlik egy kicsit, így elkezd felsejleni a part. Végül 41 perc körül jövök ki a vízből, Balázs már vár, felfutok a depóig, átadom a chipet, majd megnyugszom egy kicsit - van kb. két óra pihenőm a váltásig. Még mindig szinte hűvös van.

 

Beülünk a kocsiba, Viki vezet, én közben eszem egy szendvicset, és iszom egy kis iso italt, és szépen átgurulunk Nagyatádra a versenyközpontba. Leparkolunk, közben ez alatt a fél óra alatt előbújt a nap, és mire elkezdem összerakni a biciklimet, már dög meleg van, folyik rólam a víz a napon. Kulacstöltés, kaja összepakolás, és irány a bicikli váltóhely. Kicsit csalódás, hogy a bicikli váltóhelyről azt gondoltam, hogy az egy kijelölt terület, ahol minden egyértelmű, de nincs ilyen, majd az út szélén váltunk. Kicsivel két óra elteltével valóban jön Bali, jó az ideje, letudta a 75 km-t, most jön nekem a 3 x 35, azaz 105 kemény kilométer. Mivel raktam el energiaszeletet, banánt, gélt, magnéziumot a mezem hátsó zsebébe (mennyi minden belefér!), ezért mondtam drágámnak, hogy szerintem max. másik kulacs italt fogok majd kérni, én nem adom oda a kedvenc kulacsaimat a frissítőpontokon a "kulacsért kulacsot" variációban.

Nekivágok a távnak, tudom, hogy nincsenek komoly szintkülönbségek, és hogy lesz majd megint 2 óra pihenőm utána, ezért megpróbálom nyomni, persze azért csak annyira, hogy azért a 105-ik kilire is maradjon még szufla. Y alakú a kör, amit meg kell tenni, érzem, hogy elég jól megy, az első köröm talán kissé túl erős is lett, 34 km/h körüli átlag. A frissítőpontokon igyekszem mindent kérni, banán, csoki, víz, köztük pedig iszom az iso italt a kulacsomból. Az első kör után már messziről kiabálom Vikinek, hogy nem kérek semmit, nem is lassítok, robogok tovább. A második körben aztán kicsit már érzem a lábaim, már csak 30-32 km/h az átlagom, de még mindig érzem az erőt magamban. Útközben többször is szembetalálkozom Gabival, próbálok mindig valami biztatót kiabálni neki, tudom, hogy neki nagyobb szüksége van a biztatásra. Én még csak 70 km körül járok, ő már 140 km-n is túl. A második kör végén új kulacsot kérek Vikitől, közben próbál mondani nekem valamit, de én annyira koncentrálok, hogy nem értem mit mond, ráadásul majdnem elütöm közben, ezért rákiáltok, hogy lépjen arrébb. Később kiderül, azt mondta, hogy várjam meg Gabit, aki közben megállt enni, meg pihenni. Ezt sajnos nem értettem, ezért tovább tekerek. A következő faluban baleset, bicikli maradványok az úton, egy furgon kersztben, a hátsó ablaka kitörve(!), mentő, rendőr... Lassítani kell, önzőn az jut eszembe, szerencse, hogy nem én álltam bele a furgonba, de azért a versenyzőt is sajnálom persze. De tekerni kell tovább. Már fárad a lábam, az átlagom is leesik főleg az első szakaszon, visszafelé aztán kicsit feléledek, és megint 32 km/h körüli átlagot megyek.

105 km, és beérek a depóba, kiveszik alólam a bringát, ott van Bali, átadom a chipet, meg a rajtszámot, már be van öltözve futáshoz (még mindig hosszúujjú kompressziós felsőben van, hogy bírja ebben a hőségben?), és nekivág a maga kis 21 km-ének. Hat kör, aztán jövök én, addig van kb. két órám pihegni. Pár perccel utánam begurul Gabi is a kerékpár depoba, ezek szerint 20 perccel jobbak vagyunk nála (szmájli), de persze mi ketten vagyunk, ő meg egyedül nyomja, de tényleg jó az ideje. Bemegyünk együtt az öltözőbe, Gabi komótosan - ahogy ígérte - zuhanyozik langyos vízben, én is gyorsan letusolom magam, aztán ő átöltözik, eszik, iszik, és nekikezd a maratoni futásnak...

Én is eszem egy szendvicset, iszom, meg még egy magnéziumot benyomok, hogy ne görcsöljek majd a futás alatt. Gabi közben időről időre megérkezik hozzánk a 3,5 km-es körök között, mindig kér valamit, kicsit letolja a családját, ha nem kapja meg azonnal, amit kíván... Egyszer le is ül, látszik, most ez egy mélypont, de majd túllendül rajta. A harmadik kör után megint elmegy zuhanyozni (jól nyomja). Közben elmegy az idő, Bali köröz, mikor megkérdezzük, hol tart, meglepetésre azt válaszolja, hogy már csak kettő van hátra, kb. 40 perc múlva váltunk. Hoppá, mindjárt én jövök. Eljön ez a perc is, szokásos rituálé: chip, rajtszám, aztán nekivágok az utolsó etapnak - már csak 21 kilométer, és befutunk...

Jól megy az első kör - naná, két órát pihentem - hagyom le egymás után az egyéni versenyzőket. Apró örömök, amik doppingolják az embert futás közben: lehagyom Kis Gyulát, láthatóan kicsit elkészült az erejével a hőségben, aztán lehagyom Zakariás Gézát is, aki a kerékpározás alatt elzakatolt mellettem egyszer vagy 45-tel, majd Karcsit is elhagyom... A második kör már kicsit rosszabb, érzem, hogy lassulok, borzasztó a hőség, hiába van rajtam sapka, folyik a víz a fejemen. A külső frissítő pont a parkban van, klassz árnyékos helyen. Van isteni dinnye, nagyon jól esik, a fejemet folyamatosan locsolom vízzel. A harmadik körben már egyre nehezebb, már nem visznek olyan frissen a lábaim. Figyelem, hogy Karcsi és köztem már nem nő a távolság, szerencsére nem is csökken. Benyomok egy gélt, iszom rá a frissítőnél, aztán dinnyét is eszem rá, lehet, ezt nem kellett volna, kicsit csikar a hasam, de aztán megnyugszik. A gél kicsit segít, megint kicsit jobban érzem magam.

Negyedik kör, ötödik kör, csak futok, ahogy még megy, csak a frissítőpontokon gyaloglok egy kicsit, amíg eszem, meg iszom. Egyre többen sétálnak, az az érzésem, hogy a futók fele gyalogol már, ki többet, ki kevesebbet. Valahogy eljön az utolsó kör is, ez már jó érzés, de a biztonság kedvéért betolok még egy gélt, hogy végigbírjam. Az eleje jól is megy, de visszafelé már érzem, hogy a jobb vádlim görcsközeli állapotban van, ezért kicsit lassítok. Kellett volna még egy magnézium. Most már mindegy, valahogy befutok. Jön a központ, ráfordulok a célegyenesre, a chip kapu után a bemondó már mondja is: befutó lesz, a "Nagyapád" váltó jön! Bali vár a célegyenes elején, együtt futunk át a célszalagon, kicsit gyorsan rángatott, mert az utolsó pillanatban majdnem begörcsölt a vádlim. Sebaj, beértünk, 11 óra 7 perc! Nagyon jó érzés.

Jövőre egyéniben!

Gabi is befut, 12 óra 37 perc, nagyon jó idő! Kislányával fut be, és egy olyan pólóban, amin egy közös jóbarátunk fotója van, aki már nem lehet közöttünk. Megígérte neki öt évvel ezelőtt, hogy megcsinálja az Ironmant. Most megtette. Mindketten tudjuk, hogy Tomi látja föntről.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://badogember.blog.hu/api/trackback/id/tr432231175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.